| Budapest, 2012. szeptember 19 - 23. Kulturális | ![]() |
“Tavaly, a katalán táncosok fesztiválnyitó előadását nézve a Gödör Klub előtti szabadtéren, ahogy munkából hazafelé tartó budapestiek cirkáltak körülöttük, rögtön beleszerettem a L1danceFest-be. Olyan volt, mint egyfajta hívó szó: gyere, csatlakozz hozzánk, az ajtó előtted is nyitva áll!... Akik készek voltak rá, és valóban beléptek a színházi térbe, egy egyedülálló, ötnapos utazáson vehettek részt (főként) a közép-európai kortárs tánc- és színház világában. Hála Ladjánszki Márta koreográfus, táncos, szervező, mozgató erejének, számtalan utazásának és kemény munkájának, olyan program állt össze, amely egyszerre volt szigorú és sajátosan sokszínű, miként az a legkiválóbb kurátoroktól elvárható. Az ’itt és most’ jegyében nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy szakmai kapcsolatok épüljenek, a meglévők pedig szorosabbra fonódjanak a kulturális élet aktív alakítói között. Mindez egy olyan nyüzsgő régióban, amely évtizedeken át szinte mozdulni sem tudott, és kultúráját megmutatni vagy megosztani is csak ritkán volt alkalma, nemhogy fel tudta volna annak egyediségeire hívni a világ figyelmét. Egy villanás erejéig nekem is lehetőségem nyílt belepillantani jó pár magyar, cseh, osztrák, lengyel, szlovák és szlovén alkotó munkájába, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy perspektívánkat szélesítsék, képzelőerőnket felébresszék és végül igen, azért is, hogy minket, nézőket szórakoztassanak.”
Az 1998-ban alapított, kezdetben főleg független magyar táncművészeket tömörítő L1 Egyesület egyik alapvető célkitűzése a kortárs tánc népszerűsítése – külföldi és magyar produkciók és koprodukciók létrejöttének elősegítése, valamint tehetséges művészek munkáinak bemutatása révén. Az L1 Kortárs Táncfesztivál (új nevén L1danceFest) az egyesület legjelentősebb, évente megrendezésre kerülő eseménye az elmúlt időszak során fokozatosan alakult át egy egyre szélesebb földrajzi és előadó-művészeti spektrumot felölelő nemzetközi szemlévé, mely már nem csupán az L1-tagoknak és rezidens művészeknek kínál bemutatkozási lehetőséget, hanem elsősorban neves külföldi fellépők munkáit igyekszik megismertetni a magyar közönséggel.
Az idei év meghívott országai: Ausztria, Chile, Csehország, Dánia, Hollandia, Japán, Lengyelország, Nagy Britannia, Németország, Svájc, Svédország és az USA.
Az 5 nap alatt több mint 10 előadás, beszélgetések és workshopok!
Meghívott külföldi előadások:
Christine Borch (DK/DE) / The body that comes
Cie József Trefeli (HU/CH) / JINX 103
Daniel AlmgrenRecén (SE/PL) / dance(Rafał)
Granhřj Dans (DK) / Men & Mahler
Ligia Manuela Lewis (USA/DE) / Sensation 1.
Maik Riebort (DE) / This meaning
Me and the Machine (UK) / When we meet again (introduced as friends)
Nanohach (CZ) / Suna No Onna (Sand woman)
Naoko Tanaka (JP/DE) / Die Schweinwerferin
Rodrigo Sobarzo de Larraechea (Chile/NL) / Mining
Hazai előadások:
Frissek Speciál – Respect Art Project
Ladjánszki Márta (HU/PL) / JOSHA – a portrait
Vass Imre (HU) / GAP – The soloist
Zéró Balett (HU) / A hang közepe / The middle of the sound
Workshopok:
Joe Alegado (USA/CZ) / Limon based modern dance training, Maik Riebort (DE) / Improvisation and Composition
Me and the Machine (UK) / Innovative uses of interactive media
Video corner: Yukari Uto (JP), Csernák Boldizsár (HU/GB)
Kísérő programok:
DANCE SCRIPT – Laboratory of Dance Criticism, Szeptember 20-24. / Krétakör Bázis, 1093 Budapest, Gönczy Pál u. 2. II./5.
A program zárt csoportban zajlik.
A professzionális tánckritikai workshop célja, hogy a résztvevő fiatal szakírók, tánckritikusok és elméleti szakemberek közösen próbálják meg (újra)definiálni a tánckritika szerepét a kortárs szocio-kulturális kontextusban, valamint a befogadó szerepét a megértés folyamatában.
A workshop vezetésére fiatal szakértőket (tánc- és színikritikusokat, dramaturgokat, kulturális animátorokat, újságírókat) kértünk fel Kelet-Közép-Európából.
TALKING THROUGH V4+ nyitott vitabeszélgetések a DANCE SCRIPT tánckritikai laboratórium résztvevőinek közreműködésével – minden nap az előadások után.
MA/MŰ MÉ/DIA válogatás a MAMŰ tagok mozgóképes alkotásaiból / Selection of the motion pictures of MAMŰ members, Szeptember 18-24. / MU Színház, 1117 Budapest, Kőrösy J. u. 17. (www.mamu.hu)
A MAMŰ Galéria mint az alkotó munka bázishelye, egy "élő művészeti helyszín" ahonnan a művészek kitekintenek az alkotás elemző és fejlesztő kollaborációjára, mozgóképes alkotásaikra, egyúttal reflektálva saját történeti és kortárs környezetbe helyezett műveikre.
“Akkor és ott” Pásti Nóra kiállítása / “Than and there’ Exhibition of Nóra Pásti, Szeptember 18-24. / MU Színház, 1117 Budapest, Kőrösy J. u. 17.)
Ewan McLaren (CA/CZ), a Motus – Alfred ve Dvoře színház vezetője

Program:
Szeptember 19.
20:00 MU Színház – Christine Borch (DK/DE) / The body that comes
21:00 MU Színház – Cie József Trefeli (HU/CH) / JINX 103
21:30 MU Színház – Nanohach (CZ) / Suna No Onna (Sand woman)
Szeptember 20.
19:00 BAKLEIT M.A.C., Stúdió – Zéró Balett (HU) / A hang közepe / The middle of the sound
20:30 BAKLEIT M.A.C., Hangár – Naoko Tanaka (JP/DE) / Die Schweinwerferin – The shine thrower, a journey inside
21:30 BAKLEIT M.A.C., Stúdió – Rodrigo Sobarzo de Larraechea (Chile/NL) / Mining
Szeptember 21.
20:00 MU Színház – Ladjánszki Márta (HU/PL) / JOSHA – a portrait
21:30 MU Színház – Daniel AlmgrenRecén (SE/PL) / dance(Rafał)
Szeptember 22.
19:00 Nemzeti Táncszínház, Refektórium – Vass Imre (HU) / GAP – The soloist
20:30 Nemzeti Táncszínház, Nagyszínpad – Granhřj Dans (DK) / Men & Mahler (60’) – magyarországi premier / Hungaran premier
Szeptember 23.
17:00 MU Színház – Frissek Speciál
19:00 MU Színház – Ligia Manuela Lewis (USA/DE) / Sensation 1. – Conviction Series
19:00 MU Színház – Maik Riebort (DE) / This meaning
KÍSÉRŐ PROGRAMOK:
Szeptember 18-24.
MAMŰmeetsL1 és Pásti Nóra kiállítása – MU Színház Kiállítótér / Exhibitions: MAMŰmeetsL1 and Nóra Pásti – MU Theatre Foyer
Szeptember 19., 12:30-15:30
Joe Alegado (USA/CZ) / Limon based modern dance training – Magyar Táncművészeti Főiskola / Hungarian Dance Academy
Szeptember 19-23.
TALKING THROUGH V4+ nyitott vitabeszélgetések a DANCE SCRIPT tánckritikai laboratórium résztvevőinek közreműködésével – minden nap az előadások után
Szeptember 20-21., 12:00-15:00
Me and the Machine (UK) / When we meet again (introduced as friends) – interactive installation / Krétakör Bázis
Szeptember 22., 12:00-15:00
Me and the Machine (UK) – workshop / Krétakör Bázis
Szeptember 20-24.
DANCE SCRIPT – Laboratory of Dance Criticism / Krétakör Bázis
Szeptember 22-23., 11:00-15:00
Maik Riebort (DE) / Improvisation and Composition workshop / Trafó Stúdió
A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Pontos helyszín:
MU Színház, Nemzeti Táncszínház, Bakelit M.A.C., Krétakör Bázis, Trafó Stúdió, Magyar Táncművészeti Főiskola
Belépő:
Minden előadás külön jeggyel látogatható, illetve, adott napi több előadás kedvezményes jeggyel egyben látogatható.
Információ:
L1 Egyesület
20/318-8224
L1dancelab@gmail.com
Honlap: l1dancefestival.blogspot.com
![]() | ![]() |
![]() ![]() | |
|
FIGYELEM! Indulás előtt érdemes telefonon érdeklődni az információs elérhetőségeken a pontos időpont felől, mivel az esetleges változásokért nem tudunk felelősséget vállalni.
| |