| Bugac, 2010. szeptember 17 - 19. Történelmi, hagyományőrző; Vigalom, karnevál, sokadalom; Lovas |
"A félhold árnyékában" - A török kor megidézése
2010-ben ötödik alkalommal rendezik meg a szervezők a bugaci Szent Mihály Napokat emlékezvén a Kecskeméti Puszták gazdasági jelentősére, felelevenítve annak történelmi hagyományait és szokásrendszerét. Kecskemét, amely még a XIX. század közepén is a történelmi Magyarország harmadik legnépesebb városa, és évszázadok óta az ország legnagyobb mezővárosa volt, sok tekintetben is példamutató gazdálkodása, az ország határain túl is jól ismert állattartása, úttörő jellegű szőlő és gyümölcstermesztése országos hírre tett szert.
A múltat idéző emlékképek megjelenítésével egyben a jövőre is gondolunk – megmutatva azt, hogy pusztai gazdálkodás elemei még mindig élnek.

Program:
szeptember 17. Péntek
19.00 Kovácsné Kiss Éva – Tóth Marianna: Ez tényleg szerelem
Bugaci Tanyaszínház előadása a Rigó József ÁMK tornacsarnokában (Bugac, Szabadság tér 15.).
A színdarab megtekintése díjtalan.
szeptember 18 Szombat
9.00-11.00 Amatőr fogathajtók versenye
10.00 Homoki kikerics túra Bugacon (találkozó a Pásztormúzeumnál)
11.30 Szent Mihály Napi Vigasságok ünnepélyes megnyitója
A rendezvényt megnyitja Dr. Vajna Tamásné a KNP Ig. igazgatója és Szabó László Bugac polgármestere
12.15 Szent Mihály-napi lovasbemutató
13.00-15.00 Gál tanya, Nagybugaci Biogazdaság bemutatása
(találkozó a Karikás Csárdánál)
14.00-17.00 Amatőr fogathajtók versenye
Szünetekben délelőtt és délután: Híres puszták versenye: hortobágyi és kiskunsági csikósok ügyességi megmérettetése
17.00-17.30 Helyi hagyományőrző együttesek műsora
17.30-18.00 Amatőr fogathajtók és a csikósok ügyességi versenyének eredményhirdetése és díjkiosztója
18.00-18.15 Varga Mihály bugaci dudás műsora
18.15 Lovasbemutató
19.00 Esti csillagnézés a Vendégháznál
„A félhold nyomában” címmel a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportjának előadása és távcsöves bemutatója a Holdról
szeptember 19. Vasárnap
10.00-11.00 Szentmise a bugaci Szent Mihály Keresztnél
11.00-11.20 Végvári dalok és virágénekek a török időkből Szabó István előadásában
11.20-11.40 Kis Mira táncművész és tanítványainak ízelítője és bemutatója az ősi török táncokból török zenei aláfestéssel
11.40-12.15 "Egy ló lovas nélkül is ló, de a lovas ló nélkül csak egy egyszerű ember."
Történelmi időktől függetlenül nagyon fontos, hogy milyen módon közelítjük meg a lovat, mint társat. Hogy ez a kapcsolat az erőszakon vagy a bizalmon alapszik? Erre ad választ Zerinváry Dóra és társainak lovasbemutatója
13.15-14.00 „Síppal, dobbal, nádi hegedűvel….”
Langaléta Garabonciások gólyalábas-zenés, török időket idéző vásári komédiája.
14.00-14.30 A könnyű lovasság fejlődése a Kárpát-medencében
A Zrínyi Miklós Haditorna Klub műsora: különböző korok könnyűlovas harci viseletének és fegyverzetének bemutatója a IV. századtól a XVIII. század végéig.
14.30-15.15 A szentesi Kelet Lányai Hastánc Egyesület műsora
15.15-15.50 Végvári huszártorna a XVI. század végéről - A Zrínyi Miklós Haditorna Klub fellépése
15.50-16.20 Vesztergám Miklós előadása a tárogató történetéről és a hangszer megszólaltatása
16.20- 16.50 A kecskeméti Keleti Varázs Hastánc Csoport bemutatója
16.50-17.30 Életképek a XVIII. századi magyar-török háborúk időszakából
Hadik András Hagyományőrző Csoport műsora Futaki gróf Hadik András (1710 –1790) magyar huszártábornok, császári tábornagy emlékére.
A hagyományőrzők a XVIII. századi huszárok és török vitézek ruházatát és fegyverzetét mutatják be, valamint együttes harci cselekményekből adnak ízelítőt, egyéb korabeli életképekkel.
17.30 Bugaci csikósok záró lovasbemutatója
Egész napos programok szombaton és vasárnap:
- Pusztai sétakocsikázás
- Hagyományőrző néptánc és népzenei bemutatók
- Kézműves udvar: bemutató és vásár a Vendégháznál
- Játszóház: népi játékok készítése, ügyességi versenyek
- "Közelebb a természethez" természetismereti játékok, gyógynövényudvar, barangolás a Kiskunsági Nemzeti Park tanösvényein szakvezetéssel
- Csikósbemutatók, íjászat
- Kirándulás a gasztronómiában: török ételkülönlegességek a Karikás Csárdában
A programok a Karikás csárdánál és a Vendégháznál kerülnek megrendezésre.
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Rendezők:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
H-6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19.
Tel.: 76/482-611
Honlap: www.knp.hu
E-mail: mailknp@knp.hu
Bugac - Polgármesteri Hivatal
H-6114 Bugac, Béke. u. 10.
Tel.: 76/575-100, 575-107
Honlap: www.bugac.hu
E-mail: bugaconk@t-online.hu
Bugac Puszta Kft.
H-6114, Bugac, Nagybugac 135.
Tel: 76/575-112
Honlap: www.bugacpuszta.info.hu
E-mail: bugacpuszta@invitel.hu
Porta Egyesület
H-6000 Kecskemét, Végh Mihály tér 5.
Telefon: 76/505-041, Tel./fax: 76/505-042
Honlap: www.portaegyesulet.hu
E-mail: info@portaegyesulet.hu

Pontos helyszín:
több helyszínen (lásd programnál)
Belépő:
A rendezvény látogatása ingyenes!
Információ:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
76/482-611, 76/481-074
mailknp@knp.hu
Polgármesteri Hivatal
76/575-100, 76/575-107
bugaconk@t-online.hu
Honlap: www.knp.hu
Plakát:

![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() ![]() | |
|
FIGYELEM! Indulás előtt érdemes telefonon érdeklődni az információs elérhetőségeken a pontos időpont felől, mivel az esetleges változásokért nem tudunk felelősséget vállalni.
| |