| Győr, 2010. március 20. Folklór; Kulturális | ![]() |
VÁROSI GYERMEK NÉPTÁNC FESZTIVÁL 2010. MÁRCIUS 20. 10 ÓRÁTÓL a
PÁGISZ ÁMK-ban.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és PÁGISZ ÁMK rendezvénye.
A fesztivált megnyitja: Dr. Ottófi Rudolf alpolgármester
„Aki a múltját nem ápolja, jövője sincsen”. E gondolat jegyében rendezik meg a kilencvenes évek elejétől ezen a helyszínen a városi gyermek néptáncfesztivált A városban működő gyermek néptánc együttesek találkozója hagyománynak tekinthető. A városban nagy hagyományai vannak a népzenei és néptánc rendezvényeknek. A népi hagyományok őrzésének, ápolásának jelentősége már gyermekkorban is nagy, hiszen a kicsik életében a mozgásos tevékenységek nagyon fontosak. A népi kultúra értékeinek megőrzését pedig nem lehet elég korán kezdeni.
A városi gyermek néptáncfesztiválnak igen nagy a jelentősége. A gyermekek egy része faluról költözött a városba. Jó dolog, ha ápolják a hagyományokat, a népi kultúrát, mert félő, idővel feledésbe merül.
A kicsik életében meghatározó a mozgás és a népi hagyományok őrzése, ápolása. A néptánc fejleszti a gyermekek vizuális kultúráját, ritmusérzékét. A népdal és a néptánc önmagában is olyan nemzeti kincsünk, amivel harmonikusabb életre nevelhetjük gyermekeinket, akik remélhetőleg továbbadják ezt az örökséget.
A fesztivál jelentős szerepet vállal a hagyományőrzésben és a népi kultúra ápolásában. A rendezvényen nyolc néptánccsoport, mintegy kétszáz kis táncos mutatkozik be. Kategóriák, rangsorolások az idén sem lesznek. A neves táncpedagógusokból álló zsűri értékelése segíti majd a csoportok szakmai fejlődését.

Program:
A FESZTIVÁLON FELLÉPŐ EGYÜTTESEK:
Harmónia Művészeti Iskola Regőce néptánccsoportja
Művészeti vezető: HÁJAS BODOR NÓRA, RUPPERT LÁSZLÓ
Marcalvárosi Közoktatási Központ,
Harmónia Művészeti Iskola Aranymálinkó néptánccsoportja
Művészeti vezető: MUSZKA GYÖRGY
Nádorvárosi Közoktatási Központ,
Harmónia Művészeti Iskola Borica néptánccsoportja
Művészeti vezető: VRÁBEL JÁNOS, VRÁBEL-VEHRER KRISZTINA, IVÁN ORSOLYA
Nádorvárosi Közoktatási Központ,
Harmónia Művészeti Iskola Rege néptánccsoportja

Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola,
Harmónia Művészeti Iskola Csörögi - aprók néptánccsoportja
Művészeti vezető: LOVÁSZ ERIKA – RUPPERT LÁSZLÓ

Apor Vilmos Oktatási Központ,
Harmónia Művészeti Iskola Csörögi - Derőce néptánccsoportja
Művészeti vezető: HÁJAS BODOR NÓRA – SCHMIDTNÉ FÜCSEK PIROSKA
RUPPERT LÁSZLÓ
Szabadhegyi Közoktatási Központ Pitypang gyerektánc együttese
Művészeti vezető: SCHMIDTNÉ FÜCSEK PIROSKA, RUPPERT LÁSZLÓ
Szigetközi Csutora Hagyományápoló Egyesület
Művészeti vezető: SZŰCS KÁROLY
Közreműködik: Lipits Viola és zenekara

Pontos helyszín:
Págisz ÁMK (Ikva u. 70.)
Belépő:
A rendezvény látogatása ingyenes!
Információ:
Reinthaller Balázs
20/989-0470
kozmuv@pagisz.hu
Honlap: www.pagisz.hu
![]() | |
![]() ![]() | |
|
FIGYELEM! Indulás előtt érdemes telefonon érdeklődni az információs elérhetőségeken a pontos időpont felől, mivel az esetleges változásokért nem tudunk felelősséget vállalni.
| |