| Budapest, 2010. január 23 - február 28. Kulturális | ![]() |
A Magyar Szín-Játékos Szövetség ez évben már hetedik alkalommal rendezi meg "FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK" improvizáció fesztiválját, ez alkalommal már öt helyszínen (Vasvár, Békéscsaba, Debrecen, Budapest és Pozsony), amelyet majd "döntő", azaz IMPRO-Mesterek csúcstalálkozója követ. A játékra diák- (középiskolás korosztály!) és felnőtt színjátszók jelentkezését várjuk határainkon innen és túlról. Közgyűlésünk határozata értelmében a részvétel részvételi díjhoz kötött.
Részvételi díj: 1000 Ft/fő, azaz 4000 Ft/csapat.
Az MSz-JSz tagjai (illetve a tagegyesületek-társulatok tagjai) számára a részvétel ingyenes (tagnak az számít, akinek a 2009. évi, illetve 2010. évi tagdíja rendezett). A középiskolás csoportok részvétele az MSz-JSz és az ODE közötti megállapodás alapján ugyancsak ingyenes.
(Az MSz-JSz-be belépésre, illetve a tagdíjak rendezésére regisztrációkor lehetőséget biztosítunk!)
Az elmúlt évek gyakorlatához híven a négyfős (tetszés szerinti fantázianéven szereplő) csoportok 4 különböző improvizációs feladatot kapnak. Az egyes feladatokra való felkészülésre általában 10 perc áll rendelkezésre. Játékidő minden feladat esetében 3-3 perc.
A feladatokat és a játékszabályokat a játékvezető (Dottore) a helyszínen teszi közzé.
Ízelítő az elmúlt évek feladataiból:
- négy mondatot kellett történetté fűzni úgy, hogy csak az előre megadott mondatok hangozzanak el, mindegyik más-más szereplő szájából
- újsághírre kellett improvizálni
- négy tárgyat kapott a négy szereplő, ezekkel kellett egy-egy történetet eljátszani
- 3 perces zenei részletre és egy verssorra kellett mozgásszínházi improvizációt készíteni
A csapatok a 10 perc felkészülési időben megbeszélik a történetet, a kapcsolatokat, a szituációt és kiosztották a szerepeket, majd a kisorsolt sorrend szerint kerültek bemutatásra az általában 3 perces „produkciók".
A fesztiválokon három-három, a farsang hangulatához igazodó díjat osztunk ki:
1. díj Arlecchino díja
2. díj Pulcinella díja
3. díj Brighella díja
A 3-3 díjazott csoport meghívást kap a legjobbak számára rendezett döntőre (Impro- Mesterek Csúcstalálkozója). A döntőbe jutottak útiköltségét az MSz-JSz megtéríti.
A jelentkezéseket az adott rendezvény időpontja előtti hét végéig várjuk a következő elérhetőségeken (kérjük, tüntessék fel, hogy a játékosok melyik színjátszó együtteshez, illetve középiskolához kötődnek):
Magyar Szín-Játékos Szövetség címén (nal71@t-online.hu), illetve a helyszíni szervezőknél

Program:
2010. január 23. szombat 10.00 órakor (regisztráció 9 órától)
Pozsony (Szlovákia)
Játékvezető (Dottore): Tóth Gábor
Szervező: Czuczor Nóra
e mail: improfeszt@gmail.com vagy noraczuczor@gmail.com
Jelentkezési határidő: 2010. január 16.
2010. január 24. vasárnap 11.00 órakor (regisztráció 10 órától)
Békéscsaba, „Csaba" Honvéd Kulturális Egyesület Művelődési Háza (Szabadság tér 6.)
Játékvezető (Dottore): Nagy András László
Szervező: Steinwender József, Tel.: 20/938-9906 (SMS = 0-24; „élő" hívás: 14.00-22.00!)
Jelentkezési cím: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 6., e-mail: steinwender.jozsef@mail.datanet.hu
Jelentkezési határidő (levélben, e-mail-ben): 2010. január 16.
2010. február 6. szombat 11.00 órakor (regisztráció: 10 órától)
Vasvár, Városi Művelődési Ház (Bartók Béla u. 4.)
Játékvezető (Dottore): Lázár Péter
Szervező: Rajner Ágota
Levélcím: 9800 Vasvár, Bartók Béla u. 4.
Telefon/fax: 94/573-070
e-mail: info@vasmuv.hu
Jelentkezési határidő (levélben, e-mail-ben): 2010. január 28.
2009. február 7. szombat 11.00 órakor (regisztráció 10 órától)
Debrecen, Ady Endre Gimnázium (Liszt Ferenc tér 3.)

4024 Debrecen, Liszt Ferenc tér 3.
Szervező: Várhalmi Ilona, Telefon: 52/520-224, 52/520-222,
e mail: varhalmi@ady-debr.sulinet.hu
Jelentkezési határidő: 2010. január 30.
2010. február 13. szombat 14.00 órakor (regisztráció: 13 órától).
Budapest, Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola (1115. Thallóczy Lajos u. 1.)
Játékvezető (Dottore): Jancsó Sarolta
Szervező: Lingl Zsófi
Telefon: 70/545-9957
E mail: pillangozso@gmail.com
Levélcím: 1174 Budapest Ady Endre u. 8.
Jelentkezési határidő: 2010. február 6.
Döntő
2010. február 28. 11.00 órakor
Budapest, Vörösmarty Gimnázium (1085 Horánszky u. 11.)
Játékvezető (Dottore): Lengyel Pál
A fesztivál helyszínei és időpontjai:

Pontos helyszín:
Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola (1115. Thallóczy Lajos u. 1.) és Vörösmarty Gimnázium (1085 Horánszky u. 11.)
Belépő:
Részvételi díj: 1000 Ft/fő, azaz 4000 Ft/csapat.
Információ:
Magyar Szín-Játékos Szövetség (Nagy András László)
20/227-3854
nal71@t-online.hu
Honlap: www.szinpad.gportal.hu
![]() ![]() | |
|
FIGYELEM! Indulás előtt érdemes telefonon érdeklődni az információs elérhetőségeken a pontos időpont felől, mivel az esetleges változásokért nem tudunk felelősséget vállalni.
| |