A Tökfesztiválról
A rácalmásiak magukénak vallják a tökfesztivált
A rácalmásiak magukénak vallják a tökfesztivált
Az utcai dekorációról
Akik a tökfesztivál ideje alatt a település utcáin sétáltak egyik ámulatból a másikba estek és csodálták, hogy a rácalmási lakosok ennyi utcai dekorációt készítenek. Ötletesebbnél ötletesebb dekorációkat készítettek és szinte egymással versengve Rácalmást kidekorálták. Csattanós választ adtak ezzel a Dunaújvárosi Hírlap sanda cikkére, mely még a címében is kétségbe vonta a rácalmási lakosok kapcsolódását a tökfesztiválhoz.
Körülbelül 250 porta előtt készült el az utcai dekoráció, nem csak a főutcán, hanem az eldugott kis utcákban is tökfigurákkal találkoztak a látogatók. A fesztivál résztvevői rengeteg fényképet csináltak és vitték el Rácalmás hírét az ország minden részébe.
Az önkéntesek munkájáról
A tökfesztivál előkészítésén és lebonyolításán 120 fő dolgozott. A 14 ezer fő látogató fogadásához megfeszített munkára volt szükség az önkéntesek részéről. Egyik- másik munkacsoport a három napot szinte pihenés nélkül dolgozta végig és mind emellett a vendégek csak mosolyt és udvariasságot, sőt vidámságot tapasztaltak, ami átragadt rájuk is.
A 120 főn belül több kisebb nagyobb olyan csoport van, melyek olyan erősek, aktívak, hogy munkájuk kisugárzik az összes aktívára. Munkájuk színvonalával felveszik a versenyt bármelyik profi csoporttal, munkabírásban túl is tesznek rajtuk.
Természetesen nem mindenben vagyunk erősek, ennyi látogató igen sokféle igényt vet fel, de a tapasztalatokat a jövőre nézve leszűrjük.
A tökkiállításról
A tökkiállítás témakörben több területen kívántunk előre lépni.
Az egyik ilyen lépés a Jankovich Általános és Alapfokú Művészeti Iskola bevonása a tökkompozíciók készítésébe. 15 osztály versengett, ki tud többet, szebbet alkotni. Születtek is érdekes, szép alkotások és sok tapasztalat a jövőre nézve.
Sajnos kevés volt a a település lakóinak szabadtéri tökkompozíciója a Jankovich-kúriában.
Újdonság volt a „nagy tökök” versenye. A királyi koronáért nem csak rácalmásiak versenyeztek: Szalai László (31,5 kg), Szalai Árpád (42,0 kg), hanem vidékről is: Czimmet Géza Székesfehérvár (44,5 kg, Hegyi Miklós Pázmánd (49,5 kg), Bajnóczi Tibor Bicske (59,5 kg), és Kalmár Benedek Akasztóról (66,5 kg). A fentiek alapján a TÖKKIRÁLY címet Kalmár Benedek kapta a hozzá tartozó kerámia díjjal.
A kiállítás egyik nagy meglepetése Kovács Imréné Ibolya dunaújvárosi lakos kompozíciói. Aki nem csak a kültéren, de a kúria épületében is állított ki kompozíciókat. Régmúlt idők meséit elevenítette fel és csodálhatták meg. A „Világ gyermekei” kompozíciója, az öt nagy kontinens népviseletbe öltöztetett gyermekei tökfiguráinak Igényes és szellemes megalkotásával találkoztak a látogatók.
A különleges lámpások tökből - Sági Erika Soltról—„Serka”— „Ahogy a kertben lóg a lopótök, mindegyik a természet által a saját, egyedülálló alakjába öntve, lenyűgöző fényjátékával és kézimunka remekével díszített”, mely igen magas művészi színvonalat képviselt.
Az Öko nagyteremben négy nagy tökkiállító — Debreceni Károly Lovasberényből, Fejes Sándor Hódmezővásárhelyről, Kalmár Benedek Akasztóról és Szalai Árpád Rácalmásról - tök kiállítása keretében a látogatók a lehetséges tökfajták nagy választékával, hihetetlenül sokféle fajtával, alakkal, nagysággal, színnel találkozhattak.
Kézműves foglalkozásokról
Az elmúlt években is tapasztaltuk, hogy egyre több a gyermeklátogató, akik igénylik a kézműves foglalkoztatást. Ezért már eleve úgy készültünk fel, hogy az ÁGASFA Hagyományteremtő mesterei mellett a KREAKEZ stúdiót is felkérjük a foglalkoztatásra. Mindamellett működött az asztalos, a papírmerítő műhely és külön sátorban az Arnóczky Ilus vezetésével a tökfaragás. Közel 350 db tököt faragtak ki a gyerekek. Különlegesség volt a kavics faragás, díszítés.
Az előzetes felméréseink alapján óvodák, iskolák igénye oly nagy volt a kézműves foglalkozások iránt, hogy már pénteken a déli órákban külön buszokon érkeztek az óvodás, iskolás gyermekek, akiknek így nagyobb lehetősége volt a kézműves műhelyekben dolgozni.
Kulturális műsorok
A Nagyszínpad kulturális műsorának összeállítása nagyon jól sikerült. Jó volt az arány az amatőr és a profi művészek között. Messze vidékről is érkeztek amatőr együttesek, éppen azért, hogy bemutassák azon vidékek művészetét. Egyik szempontunkat realizáljuk ezzel, hogy tágítsuk az amatőr művészek körét. Az Igari, a hévízgyörki, a tököli, a kunszentmiklósi, seregélyesi, stb. együttesek csodálatos népművészetet mutattak be. A profi együttesek pedig olyan népszerűek voltak, hogy ezrével vonzották a látogatókat. A Drumster dob együttes évről évre fergeteges sikert arat. A Három Grácia - Monalisa Együttes, a Firkin, a Digitál, a Mobilmánia és a Csík együttes minden eddiginél magasabb színvonalat biztosítottak.
Újdonság és nagy siker volt a Gyermek színpad interaktív működtetése, amihez csatlakozott a szórakoztató Kalandpark játékaival.
Gasztronómia
A gasztronómia területén elmondhatjuk, hogy voltak jó konyhák, de az egyik profi étkeztető cég az utolsó héten történő visszamondása miatt a kínálat nem volt teljes és ez sorbaállást és kényelmetlenséget okozott. A tökös ételek kínálata úgyszintén szűkös volt, annak ellenére, hogy a faluvédő Klub tagjai mindent megtettek a siker érdekében. Az igény többszöröse volt a lehetőségnek.
A koreai ételek kóstolója kitűnően sikerült. Körülbelül 1000 db. koreai ételkóstolót szolgáltak fel, melyből kiderült, hogy a magyarok szívesen fogyasztják a koreai ételeket. A magyar tökös ételkóstoló szintén sikeres volt, érdemes még nagyobb lehetőséget biztosítani az étkek- kóstolásnak.
A tökfesztivál számokban
A tökfesztivál elszámolása még nem történt meg, erről később részletes beszámolót közlünk. Előzetesként néhány adat: 11 000 fő fizető látogató, 3 000 fizetés nélküli belépő (jutalom az utcai dekorálásért és az önkénteseknek a munkájukért), 650 fizető autóparkoló, 2 000 autó a faluban parkoló, 140 fő önkéntes munkás, kb. 75 árus.










