Hazánk egyik legrangosabb kulturális eseménysorozatát, a Zsidó Nyári Fesztivált augusztus 28.- szeptember 4. között rendeztük meg immár nyolcadik alkalommal Budapesten és több vidéki helyszínen. A Fesztivál programja kezdetektől fogva a hagyományos zsidó kultúra egyetemes és hazai értékeinek valamint kiemelkedő műveinek bemutatására, a komoly és könnyűzenére, továbbá a képző-, a film, a fotó- és a színművészetre épül. A sokszínű, sokhangú, sőt, mi több, sokízű rendezvénysorozat a zsidó kultúra bemutatását tűzte ki célul. Hivatalos felmérés tanúsítja (Szonda Ipsos), hogy a magyarországi fesztiválok sorában a harmadik leglátogatottabb esemény. Bár a rendezvényt a Budapesti Zsidó Hitközség Idegenforgalmi és Kulturális Központja szervezi kezdetektől fogva, kifejezetten turisztikai és kulturális - tehát nem vallási - rendezvényről van szó, megcélozva egy olyan időpontot, amikor a nemzetközi turizmus nyári szezonja már lecsengőben, s az események is ritkulnak. Ez az időszak az augusztus vége, szeptember eleje - a Zsidó Nyári Fesztivál ezt az időszakot tölti meg színvonalas kulturális rendezvényekkel, olyan turistákat vonzó programokkal, amelyek méltán tartanak számot a hazai és a külföldi igényes közönség érdeklődésére. A Fesztivál célközönsége nincs korhoz, nemhez, sőt valláshoz sem kötve, zsidókat és nem zsidókat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt vonz ez a rendezvény, akár unikális, akár populáris műfajokat, produkciókat kínál.
A szakrális központ természetesen a gyönyörű Dohány utcai Zsinagóga, de a város egyre több, úgynevezett világi helyszínei is csatlakoztak a Zsidó Nyári Fesztiválhoz, mint például a Belvárosi Színház, az Erzsébet téri Gödör Klub, az, Uránia Nemzeti Filmszínház, a Nemzeti Táncszínház, a Művészetek Palotája stb.
A Fesztivál alappillére, a klezmer zene, ebben az évben is meghatározó szerepet játszott, a programok közül különlegességével emelkedett ki a Budapest Klezmer Band és a Muzsikás Együttes közös koncertje, Sebestyén Márta közreműködésével. A nemzetközi kántorkoncerten fellépő amerikai, belga és magyar kántorok felejthetetlen produkciója, a hatalmas siker megerősítette a Fesztivál alapgondolatának helyességét.
A VIII. Zsidó Nyári Fesztivál vendége volt a világhírű román színésznő, Maia Morgenstern, aki Solem Alechem: Marienbad című, jiddis nyelven előadott darabjával nyerte meg a budapesti közönséget. Ezzel a Fesztivál nagyban hozzájárul a jiddis nyelv színházi reneszánszához, amelyet a hazai művészek - Fehér Anna, Börcsök Enikő, Oberfrank Pál és Besenczi Árpád - lelkesen támogattak.
A zsinagógabeli komoly zenei koncertek ebben az évben is a legnépszerűbb programjai voltak a Fesztiválnak, főként a külföldi turisták körében. Telt házat vonzott a Miskolci Szimfonikus Zenekar Bruch: Kol Nidre, valamint Skót fantázia koncertje, nemzetközi visszhangot kiváltó sikert aratott Szenthelyi Miklós és a Magyar Virtuózok Mendelssohn estje. A Roma Virtuózok első alkalommal kaptak meghívást a Zsidó Nyári Fesztiválra, a Zeneakadémiát végzett fiatal roma zenészek új színt hoztak a kamarazenekarok színes palettáján.
A Fesztivál képzőművészeti bemutatói évről évre gazdag választékot nyújtanak: az idén többek között ifjú fotóművészek mutatkoztak be Élet-képek című kiállításukkal, a kortárs festészetet és szobrászatot Szilárd Klára valamint Pierre Székely képviselte. A Zsidó Könyvnapoknak ebben az évben ismét az Erzsébet téri Gödör Klub adott otthont, a rendezvényre meghívtuk az izraeli kortárs irodalom egyik vezető alakját, A. B. Jehosua írót, akinek magyarul megjelent legújabb művét Heller Ágnes és Konrád György mutatta be Budapesten.
A Fesztiválhoz sok intézmény és szervezet csatlakozott az idén, így például a zsidó nőszervezet, a WIZO, valamint a Spinoza Ház, amely a Fesztivál alatt minden este érdekfeszítő programokkal várta a vendégeket. Az Odeon Lloyd Mozi Ráday Imre filmekkel, az Örökmozgó pedig Efrajim Kishont filmjeinek bemutatásával járult hozzá a Fesztivál sikeréhez.
Gazdasági hatások
A Fesztiválra érkező külföldi vendégek minimum öt éjszakát töltenek a fővárosban, átlagos költésük meghaladja a 20.000.-Ft / napot. Ez azt jelenti - mivel a fesztivál látogatóinak az idén már 40 százaléka külföldi volt - így a turisztikai bevétel, amely szállodákban, éttermekben, a kereskedelmi forgalomban és a jegybevételekben egyaránt jelentkezett - meghaladta a 4,8 milliárd forintot. (48 ezer fő x 5 éjszaka x napi költés). Az állami költségvetés a Fesztivált eben az évben 35,5 millió forinttal támogatta, így megállapítható, hogy az egy támogatott forint 135 Ft bevételt indukált a gazdaság számára.
Az eddigi Fesztiválok számokban
A nyolc alkalommal megrendezett Zsidó Nyári Fesztivál dinamikus fejlődését néhány számadattal illetve grafikonnal is alátámaszthatjuk.
I. 1998. augusztus 27. - szeptember 3. látogatók száma: 30 ezer vendég
II. 1999. augusztus 29. - szeptember 5. látogatók száma: 60 ezer vendég
III. 2000. augusztus 27. - szeptember 3. látogatók száma: 82 ezer vendég
IV. 2001. augusztus 26. - szeptember 2. látogatók száma: 98 ezer vendég
V. 2002. augusztus 25. - szeptember 1. látogatók száma: 100 ezer vendég
VI. 2003. augusztus 31. - szeptember 7. látogatók száma: 100 ezer vendég
VII. 2004. augusztus 29. - szeptember 5. látogatók száma: 110 ezer vendég
VIII. 2005. augusztus 28. - szeptember 4. látogatók száma: 120 ezer vendég
A jegyértékesítés és a fesztivál marketingje
A Fesztivál sok szempontból ma már "önmagát adja el", hiszen jól bevezetett, több éve sikeres rendezvényről van szó. A Fesztivál bebizonyította, hogy értékes és jó színvonalú programot "minden mennyiségben el lehet adni". Ebben az évben nem egy olyan este volt, amikor három-négy helyszínen is zajlottak ugyanabban az időben az események, és mindenütt telt házak mellett. Ugyanakkor volt olyan este, amikor csak egy programot kínáltunk, viszont az együttes rossz címválasztása gátolta a jegyértékesítést. A Fesztivál jelen stádiumában már a marketing "finomságaira" is ügyelni kell, a reklámmal nem célszerű általában a Fesztivált hirdetni. A Fesztivál általános hirdetése csak a keretet adja, s minden programot a megfelelő réteghez kell eljuttatni. Meg kell találni a célközönséget bel- és külföldön egyaránt. Ebben az évben már nem csak a Pesti Est műsorfüzet jelent meg, elárasztva a Fesztivál programmal a fővárost és a vidéket, hanem a Fidelio internetes magazin különszáma is, nyomtatott formában, kifejezetten a zenekedvelő közönség számára.
A jegyértékesítés a ZSIKK Fesztivál jegyirodában, illetve a nagyobb ismert jegyirodákban, valamint a helyszíneken folyt. Az átlagos jegyárak az elmúlt évihez képest nem emelkedtek.
Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ








