...Üljenek le egy pillanatra, és csukják be a szemüket...
Képzeljék magukat az egykori népi paraszti konyhába, ősanyáink világába.
Ott, akkor, amikor még kézzel gyúrták és dagasztották a kenyeret, és vályogkemencében, úgynevezett népvándorláskori agyagkemencében sütötték meg azt. Amikor még a hajnali kelések, a heti kenyérsütések az egész család apraja-nagyjának rendszeres programjai voltak, és mindenki kivette a részét belőle. Nos, ebbe a világba kalauzoljuk mi el Önöket a gasztronómia segítségével. Mi hagyományos eszközökkel, és régies ízvilággal, hangulattal fogadjuk vendégeinket.
Szóval ott tartottunk a mesében, hogy kenyeret dagasztottak és gyúrtak a teknőben, majd ezt kisütötték a kemencében. Igen ám, de a teknő alján mindig maradt egy kis tészta, ami már nem volt elég egy kenyérhez, viszont nagyon finom kenyérlángost, akarom mondani langallót lehetett kisütni belőle. Ezt a tésztamaradékot is kinyújtották, a kemencébe vetették, kisütötték, majd ha megsült, jófajta libazsírral, fokhagymás tejföllel, sajttal, hagymával, tepertővel, sonkával, kolbászkarikákkal megrakták, visszatették a kemencébe, átsütötték, és a gyermekek a kenyérsütési munkálatokban való részvételért cserében ezt kapták jutalmul.
Ekkoriban volt igazán nagy keletje a házi rétessütésnek, a jófajta magyar rétesnek is. Ez úgy készült, hogy egy cipónyi gombócot ügyes kezek addig húztak-nyújtottak, amíg egy hatalmas, ámde hajszálvékony tészta nem alakult belőle, melyet aztán friss gyümölcsökkel, házi túróval, netán mákkal, esetleg káposztával megtöltöttek, feltekertek, olvasztott vajjal, zsírral kenegettek, és a jó forró kemencében ropogós pirosra sütöttek.
No és az óriás méretű ropogós sós-sajtos perec, amelyet úgy szerettek / és szeretnek máig is a gyermekek! Az volt ám a jó világ!
Na ezeknek az emlékeknek a felidézéséért, és a múlt és hagyományaink megőrzéséért hoztuk létre vállalkozásunkat, mely teljes mértékben családi vállalkozás, és ami elsősorban rendezvényeken, fesztiválokon, sör-és bornapokon, népművészeti vásárokon, sokadalmakon szeretné megismertetni a nagyközönséget ezekkel a népi eledelekkel, elkészítésük módjával, valamint célunk, hogy ezeket az ízeket, hangulatot generációról generációra tovább adjuk.
És ha még ez sem volna elég, mi megrendelésre el is készítjük Önöknek azt a bizonyos népvándorláskori agyagharangot, azaz a kemencét, melyet egykoron úgy készítettek (és apróbb változtatásokkal így készítenek ma is) , hogy vesszőből vázat fontak, betapasztották azt jófajta sárga földdel, ami épp arrafelé található volt, és még ha a vessző váz ki is égett belőle, az agyag egyben maradt. Az agyagharang örök életű volt, de mégis mindig új, mert őseink azt vándorlásaik során nem vitték magukkal, mondván, fűz és agyag is található mindenütt...
