Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Miskolc Kapcsolattartó: Fehér Sándor Telefonszám: 20/585-5935 E-mail: kalamajka@kalamajka.hu
A világ lassan felnő, mi pedig minden évben újra kezdjük a játékot. Ennél szebb dolog, csak a mesében lehet...
Lassan könyvet írhatnék arról, hogy merre, mit és hogyan játszott a Kalamajka kicsi, de annál lelkesebb csapata. Annak örülök, hogy a 16. évadot tapossuk. Bejártuk előadásainkkal kishazánk szinte minden egyes szegletét. Néha eljutottunk messzebb is. Jó néhány szakmai és egyéb fesztiválon léptünk fel. Szerepeltünk fényes és ütött-kopott színpadokon, játszottunk sportpályán 40 fok melegben, és didergett a Mikulásunk a decemberi hóesésben. Immáron a huszonkettedik bemutatónál tartunk, és annyi ötletünk van még, hogy kitelne belőle legalább két tucat. Kőszínházunk: az nincs. De talán az összes pódium, ahol megfordultunk, egy kicsit a miénk is. Van viszont irodánk, stúdiónk, próbatermünk, műhelyünk, nyári alkotóházunk és egy csipetnyi pályázati támogatás. Már szinte kerek a világ…